A februári madarász túránkat a Háromszék, Uzon község határában fekvő Cseredomb irányába vettük. A Cseredomb alatti mező, gazdag történelmi és kulturális örökséggel rendelkezik. A vidék a múlt évszázadok során számos emberi kéz munkáját viseli magán. A táj az ember és természet harmóniáját tükrözi, egy varázslatos hely, ahol a természet minden apró rezdülését meglehet figyelni.
Vörös vércse (Falco tinnunculus) és nagy őrgébics (Lanius excubitor)
Az első madarat, egy szarkát, még az oda vezető úton láttuk meg, a madarász barátommal Ambrus Lászlóval. Majd az árok menti bokrokról tarka tollú tengelicek repültek el közeledtünkre, ám a citromsármányok meghúzódtak a bokor mélyén, így alaposabban megfigyelhettük őket. Ekkor került szem elé egy rejtélyes ragadozóénekes a nagy őrgébics. Ott ült egy csipkebokor kiemelkedő ágán.
Bár első pillantásra a nagy őrgébics (Lanius excubitor) inkább egy szelíd énekesmadárra emlékeztet, ami a citromsármányokat is megtévesztheti, valójában a ragadozók világához is közel áll.
A nagy őrgébics különleges vadászati stratégiát alkalmaz: miután elejti zsákmányát, gyakran tövisekre vagy kerítésekre tűzi, mintha egy természetes kamrát készítene magának. Fő táplálékforrásai a rovarok, de nem riad vissza a kisebb madaraktól, gyíkoktól és rágcsálóktól sem.
Ez a madár a nyílt területeket kedveli, ahol magaslesként használhatja a facsoportokat vagy az elszórtan álló bokrokat. Innen figyeli türelmesen környezetét, hogy a legjobb pillanatban csaphasson le prédájára.
A nagy őrgébics kifejezetten jellegzetes megjelenésű madár. Fehér és szürke tollazatát fekete „álarc” díszíti, amely még fenyegetőbbé teszi a tekintetét. Teste karcsú, mozgékonyságát tekintve rendkívül ügyes.
Nagy őrgébics
A sármányok bokorról-bokorra közeledtek a nagy őrgébics irányába. Hosszasan várakoztunk, hátha vadászni támad kedve a gébicsnek, de ez a példány nem lehetett éhes, mert csak közömbösen figyelte a közeledő madarakat. Addig figyeltük a sármányokat, míg azok el nem hagyták azt a bokrot, amelyiken a nagy őrgébics ült.
Szemben a mező fölött, a lebegő vadász, egy vörös vércse „szitált”. Ez a kis termetű ragadozó igazi mestere a légáramlatok kihasználásának, és gyakran láthatjuk mezők fölött egyhelyben lebegni, amint éppen zsákmány után kutat.
A vörös vércse (Falco tinnunculus) elegáns megjelenésű madár. A hím fejtetője, tarkója és nyakának egy része szürke. Tollazata vörösesbarna alapon fekete pettyes, farktollainak vége fekete sávval díszített. A tojók és a fiatal madarak alapszíne vörhenyesbarna.
Vörös vércse
A vörös vércse elsősorban kisemlősöket, pockokat és egereket fogyaszt, de étrendje rovarokkal és kisebb madarakkal is kiegészülhet. Különleges vadászati technikája révén lebegő helyzetből figyeli a földet, majd, amikor észreveszi a zsákmányát, egy hirtelen mozdulattal lecsap rá.
Ez a madárfaj rendkívül alkalmazkodó, így nemcsak természetes élőhelyein, a nyílt mezőkön és réteken találkozhatunk vele, hanem városi környezetben is. Előszeretettel fészkel épületek párkányain, tornyokban vagy mesterséges fészekodúkban.
Bár a lebegő vadász és a rejtélyes ragadozóénekes, azaz a vörös vércse és a nagy őrgébics különböző családokhoz tartoznak, mégis közös bennük a vadászat iránti tehetség és alkalmazkodóképesség. A vörös vércse a levegő mestere, aki türelmes lebegéssel figyeli zsákmányát, míg a nagy őrgébics egy ravasz stratégaként használja környezetét, hogy csapdába ejtse prédáját.
Kelemen László, Sepsiszentgyörgy
