Igerádió
Hallgasd online:

thumb 01 cinege menteseA napokban Kádár Rebeka és Kádár István egy, az úttesten kucorgó széncinegét találtak és elhozták hozzánk.

Furán tartotta a fejét, arra gondoltunk, hogy ütközés áldozata lehetett. Ám amikor alaposabban szemügyre vettük, kiderült, hogy egy rendellenes csőr okozta a furcsa fejtartást. Ugyanis az alsó csőrkávája több mint a duplájára nőtt és befúródott a begyén lévő tollazatba, ami a végzetét okozta volna. Már az is csoda, hogy egyáltalán ilyen hosszúra nőtt csőrrel tudott táplálkozni. Hamar megszabadítottuk a fölösleges csőrrésztől, majd vízzel kínáltuk, amit rögtön elfogadott. Ezután megfigyelés alá helyeztük. És amikor meggyőződtünk, hogy táplálkozni is képes, szabadon bocsátottuk.

Köszönjük Kádár Rebekának és Kádár Istvánnak, hogy részt vállaltak a madármentésben. Igazán ritka az ilyen csőrrendellenesség a széncinegéknél, de még ritkább, hogy segítő kézbe kerüljön.

Kelemen László